latin közmondás ,,A barátság próbája az idő"
Holpár Anna:
Budapesten születtem, 2002. június harmincadikán. Szüleim soproniak, de Budapesten tanultak, s ott is álltak munkába. Csak öcsém, András születése után, 2008 nyarán kötöztünk haza, Sopronba. Ezen az őszön a soproni Szent Orsolya Iskola 1.a osztályában kezdtem a tanulást. Már ilyenkor is kedvencem volt az olvasás.
Ha éppen nem olvasok vagy testvéreimmel (Gergő- 2001, András-2007) játszok szívesen fuvolázok, írogatok verset-mesét, sakkozok. Bár sakkozni már nem tudok olyan jól, mint óvodás koromban, mikor versenyszerűen játszottam.
A kedvenc éveim a kisgimnáziumi évek! Nagyon élvez(t)em (Vigyázz, hosszú lesz!) az irodalom, történelem, kémia, latin, nyelvtan, német órákat, és a tanáraim se szigorúak. Szerintem megéri kisgimnáziumba menni!
Most nyáron örömteli esemény történt! Megszületett családunk hatodik tagja, Dóra!
Szeretem Őt, és sok energiát ad a tanuláshoz, kihívásokhoz, ha egy kicsit a kezemben foghatom.
Kovács Fanni:
Sopronban születtem 2001. november harmadikán. Két testvéremmel és szüleinkkel a Lőverekben élünk. Kamilla Szombathelyen tanul, konzervatóriumban, fagott szakon, ő most tizedikes. Enikő negyedikbe jár a Hunyadiba - egykor én is oda jártam, csak ötödikben felvételiztem az Orsolya Iskolába, ahová most is járok.
Ezen kívűl még a zeneiskolát is látogatom - heti háromszor. Zongorázni tanulok, immár negyedik éve, nagyon szeretek zongorázni - nem amit gyakorolni kell, inkább csak saját kedvemre. Heti kétszer úszom.
Ezekből kitalálhatod, hogy nem sok szabadidőm van. Főleg, mert ez a hetedikes tanév nagyon nehéz. Megkedveltem egypár új tantárgyat, a kémiát, a földrajzot, a fizikát, de kedvenc tantárgyam a magyar.
Jó pár éve írok meséket, ez a hobbim. Szeretek még fotózni, és a kutyámmal, Rebivel játszani, és olvasni.
Peitl Berta:
Pécsett születtem, mert a szüleim akkor ott dolgoztak. Van egy öcsém, Rudi, aki most ötödikes. Szüleim orvosok, de én nem szeretnék orvos lenni! Sokkal inkább érdekelnek a művészetek-de leginább a rajzolás. Minden vasárnap rajzszakkörön veszek részt.
Az osztálytársaimat gyakran szórakoztatom a rajzaimmal, van, hogy őket rajzolom le, mókásan. Minden órán rajzolok, nem csak a rajzon - ez egy rossz tulajdonságom, de még így is kitűnő voltam tavaly. A kedvenc tantárgyam a kémia és a magyar. Érdekesnek tartom a reál tárgyakat, de könnyebben tanulom a humánt.
Magántanárnál tanulok fuvolázok, ezt nagyon szeretem! Ha szabadidőm van, a barátnőimmel töltöm, vagy a családommal, esetleg olvasok. Szívesen szerkesztek fényképeket, videókat a telefonomon. De nagyon fontos számomra a tanulás, általában érdekel az, amiről tanulok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése